Györkös Gábor és Hajdu Ferenc vármegyei dobogósok a "Dunántúli esélyteremtő matematika versenyen"

Vannak eredmények, amikre érdemes várni… Bár a Dunántúli esélyteremtő matematika verseny vármegyei döntőjét már március 31-én megírták diákjaink Veszprémben, a hivatalos eredményekre egészen mostanáig várnunk kellett. A várakozás azonban őszinte és nagy örömmé vált: a hatodik évfolyam népes mezőnyéből mindkét döntősünk dobogóra állhatott, így egy II. (Hajdu Ferenc) és egy III. (Györkös Gábor) helyezéssel gazdagodott az Erkel Iskola. Az idei tanévben kezdtünk együtt dolgozni, amelynek során láttam a lelkesedést és az alázatot végig - ez a mostani siker nem egyedi eset, hanem egy egész tanéven átívelő sikersorozat méltó állomása. Gratulálok, Fiúk! Köszönöm nektek azt az energiát, amit a közös munkába fektettetek; nemcsak magatoknak, hanem az iskolánknak is dicsőséget szereztetek. Büszke vagyok Rátok, a megérdemelt jutalmat pedig június elején, a veszprémi ünnepélyes díjkiosztón vehetitek majd át. De addig sem pihenünk meg teljesen, hiszen a Darts Matek Szuperdöntő még előttünk áll május 20-án, Encsen…

Hajrá ERKEL!

Zotter Éva
felkészítő tanár

Kép